2013. április 21., vasárnap

2013. Március

Februárban ugye nem volt liliomos torta, de a márciusi képeket elnézve, be lett pótolva, mert itt aztán már van egy pár darab. Nem tudom miért szeretem annyira ezeket a virágokat.
Bár ha belegondolok, akkor azért, mert egyszerű őket elkészíteni és nagyon szépek, mutatósak.
Volt egy pár olyan alkotás is, amit nagyon kevesen kedvelnek, ezek pedig a járművek. Nekem sem a kedvencem, főleg azok amelyeket kép alapján kell elkészíteni, mert biztos, hogy nem sikerül a formája, a végeredmény pedig egy cseppet sem hasonlít arra, amit szeretnének. Itt az a legtisztább, ha szabad kezet adnak, ugyanis, akkor úgy sikerül, ahogy (általában mindig sokkal jobban, mint ha konkrét kérés van :-D )
Nem is tudom mit emeljek ki, de talán kezdjük az imént említett járgányokkal. Jöjjön egy Jeep és egy tűzoltóautó.
Utána egy boroshordó.
Aztán jöhet a gyerek téma, vagyis Tom & Jerry és egy pillangó.
A sort pedig mi más zárhatná? Persze, hogy a liliomok :-D


2013. Február

Még mindig 2012-vel akarom kezdeni a bejegyzést...
Igaz, hogy már lassan 5 hónapja 2013 van, de nem akar ráállni a kezem. :-D
Átnéztem a képeket, hogy mit is emeljek ki ebben a hónapban és szörnyülködve vettem észre, hogy katasztrofális helyzet volt a február, ugyanis nem készült liliomos torta =-(
Na persze ez nem vészhelyzet, hiszen készült helyette magnólia és még egy pár szépség.
Elkészült az első forma 1-es autó, mi más, mint egy Ferrari. Nem volt gond vele, a kerekeit leszámítva, mert azok nagyon szét akartak esni, de egyben ment el innen és ez a lényeg XD
Megszületett az első maszkos farsangi és egy igazán egyedi Barcelona torta is.
Természetesen nem maradhat el a mese téma sem volt Milla és Sugar, valamint kalózos és a mostanában igen népszerű torta, amit elég sokan elkészítettek már az a bizonyos Bogyó és Babócás szivárványos...
A végére pedig az elmaradhatatlan elegáns, virágosak...



2013. március 20., szerda

Tortaszépségverseny

Beneveztem az egyik tortámat a facebookon egy szépségversenyre.
Sokáig vezettem is, de aztán Süsü beelőzött :-D
Most viszont, mint derült égből villámcsapás jött az alkonyat torta és visszaestem a 3. helyre.
Arra szeretnék kérni mindenkit, aki még nem szavazott, hogy egy kattintással támogasson!
Köszönöm szépen!

A linkre kell kattintani, like-olni az oldalt és utána lehet szavazni.
A tortaszépségverseny menüpontban, a legnépszerűbbek alatt találhatóak a torták, itt a link:
http://www.facebook.com/frisssuti/app_587519217942395


A kép pedig, ami az én tortámról készült:

 

2013. március 19., kedd

2013. Január

Az idei év első hónapja.
Itt is kiválasztottam pár képet, amiket kiemelek és azokat mutatom be.
Leültem ide és valamiért a kiszúrók jutottak eszembe, tehát úgy döntöttem, hogy írok egy kicsit ezekről.
Már van egy jó ideje mindenféle kiszúróm, de még csak most kezdtem el használni a többségét. Úgy gondoltam, hogy ha már úgyis megvettem, akkor miért nem használom őket?
Van a betűkiszúró sín, amit egyszer próbáltam, de beleragadtak a betűk és el is akartam adni, de aztán hónapokra, sőt talán évekre feledésbe merült. Aztán olvastam, hogy ez egy tök szuper találmány, csak nem a megfelelő technikát alkalmaztam és ezért nem tudtam használni. Újból nekiestem és kipróbáltam. Mit ne mondjak, azóta nagyon szeretem, bár sokkal időigényesebb használni, mint ha csak fognék egy ecsetet és úgy feliratoznék, de van, amikor jobban mutatnak rajta ezek a betűk-számok, mint a kézi festés.
Aztán ott van a hortenzia kiszúró szettem is, megvan, de használaton kívül lapult az egyik dobozban.
Nemrég elővettem és kipróbáltam, nem rossz. Készült is egy torta, amin teszteltem, belekerült a januári best of összeállításomba, tehát mindjárt látható is lesz.

Vettem rózsa és szegfű kiszúrókat is. A rózsát egyszer próbáltam, aztán rájöttem, hogy kézzel gyorsabban haladok, szóval az is csak van. A szegfűt meg még ki sem próbáltam :-D
Régóta szemezek már a szilikon erezőkkel is, de ez is egy olyan kategória, ami nem az én pénztárcámnak való. Ám mindig vannak akciók, így már az is van és nagyon szeretem!
A nagy kedvencem azonban a liliom kiszúró marad. Kezdtem egy 3 db-os szettel, amivel csak annyi bajom volt, hogy kizárólag 1 méretben tudtam gyártani a virágokat. Mindig szemeztem a Sőreginél kapható 4 méretes szettel, de túl drága volt és nem engedhettem meg magamnak. Aztán láss csodát, akciós lett! Egy kedves ismerősöm segített beszerezni és már ezt is a magaménak mondhatom. Imádom! Nagy liliom, közepes liliom, kicsi liliom, apró liliom XD

De most lássuk mit hoztam januárból.
Először is a hortenzia tesztet


Aztán egy kis mesét, Barney és barátai


Rendőrbácsi




Szilikon-erezős-tesztelős (hibiszkus és valamilyen XD virág, na és persze a liliomjaim)




A végén pedig ugyan mi más jönne, mint a liliomos


2013. március 9., szombat

2013.

2013? Akkor boldog új évet minden kedves olvasómnak! XD

Ha már úgyis frissítem a bejegyzéseimet, akkor miért ne újítanék meg mást is?
Úgy döntöttem ráfér egy kis kinézet változtatás a blogra. Tulajdonképpen az alap ugyanaz marad, de a narancssárga mániámat kivetítem az egészre és alakítok ezt-azt.
Ja, és a fejléc is megérett már a cserére, hiszen az a torta, ami azt díszítette már elég rég készült, így most lecserélem, de nem sütire, abból úgyis van itt elég :-D

Eljutottam végre arra a pontra, hogy befejeztem a 2012-es évet és így már ha legközelebb jövök, akkor folytatom a 2013-mas évvel, vagyis folyt. köv....

2012. December

Best of december

Kezdjük a decemberi bejegyzést egy olyan tortával, ami tipikusan ehhez a hónaphoz köthető, ő lesz Rudolf


Következzen egy olyan torta, aminek a témájában már elég régen készült alkotás Alkonyat


Mese kategória Hamupipőke




Lego Batman




Szirénázó szupercsapat




A szokásos zárókép pedig a liliomos torta :-D


2012. November

Best of november

Már elég sok képet töltöttem fel és azt kell mondjam, fejlődött a blogspot, ugyanis régen voltak gondok a képfeltöltéssel, kicsit akadozott, de most elég szépen megy a dolog.
Kezdjük a hónapot mesékkel, illetve nem is mese, hanem valami számítógépes játék, amiből kaptam a lovag és a sárkány képét

Lovag




Sárkány




Kisvakond




Pioneer cdj 200


A végén pedig mi más jöhetne, mint egy liliomos XDDD


2012. Október

Best of október

Nyissunk egy cuki kis babacipőssel




65. születésnapra készített szám torta




Jöhetnek a mesefigurák, elsőként Vuk




Némo nyomában




A végére pedig az elmaradhatatlan liliomjaim XD


2012. Szeptember

Best of sorozatom újabb része következik: szeptember.
Azt is írhatnám, hogy az esküvők hónapja. Igaz, hogy volt pár esküvő már a nyáron, de ez nagyon zsúfoltra sikeredett. Lássunk is egy párat ezek közül.

Az első egy állványos torta


Ennek a tortának a szintjei így néztek ki és ezen a képen jobban látszik a színe is



A következő egy nem hétköznapi torta, sajna nem a legjobbak a fényviszonyok, de lényeg látszik




A következő egy nagy kedvencem egyrészt a liliomok miatt, másrészt pedig olyan szép színe van :-D




Sok boldogságot



Elszakadva az esküvős témától, jöjjön egy boroshordó


Jagermeister, a címke kézzel festett


Magyarországos-lovas





A végén pedig egy kombájn


2012. Augusztus

Best of sorozat, augusztus
Ennek a hónapnak a jellemző eleme a lánybúcsús torta, ami különféle alkotásokban nyilvánult meg, de a legtöbb boxeralsóban kirajzolódó fütyi volt :-D
Én most ilyen nem mutatok, hiszen ez egy best of összeállítás.
Az első egy Need for speed játék borítója


Aztán jöhetnek a liliomos tortácskáim
Először egy házassági évfordulós



Következik egy olyan torta, aminek az elkészítése nem mindenkinek adatik meg. Ez egy 100. születésnapra alkotott sütemény


Na még egy liliomos XD




Augusztusi Best of összeállításomat pedig zárom egy batman tortával