2011. október 12., szerda

Egy nagy lépés - nyár vége

Úgy el vagyok maradva a blog írásával, hogy már kicsit szégyellem is magam emiatt. Mentségemre legyen mondva, hogy nem igazán volt időm mostanság ezzel foglalatoskodni.
Most egy hatalmasat ugrok és a július végi tortákkal kezdve megpróbálom feltölteni egész augusztust egyszerre, úgyhogy kérem szépen, ha a blogspot is úgy akarja, akkor fénykép áradat következik.
Tehát még mindig júliusban járunk, a sort egy horgászos torta nyitja. Annyiban egyeztünk, hogy horgászos lesz, agyaltam is rajta, hogy milyen legyen, de közben találtak egy képet, ami tetszett és azt kellett megcsinálni. Na, ez egy Kricky-féle kardszárnyú delfines alkotás. Az alapötletért köszönet neki. :-D
Na, jó nem írok mindről, mert akkor sosem érnék a végére, inkább lássuk az alkotásokat, majd később kommentálom őket.
Július utolsó előtti hétvégéjének termése: horgászos torta, esküvői torta, VW Transporter, AC Milan, Disco queen



Az utolsó hétvégén sem unatkoztam, főleg mert ilyenkor tombol az esküvő szezon. A termés: 3 emeletes fehér esküvői torta, eljegyzési torta, házassági évfordulós torta, 3 emeletes narancs-fehér esküvői torta, barbie menyasszony, vadászos-vaddisznós és egy úszómesternek készült alkotás.
Nem is szaporítom tovább a szót, tessék-lássék:

 


Már el is érkeztünk augusztushoz. Elég gyorsan telik az idő, pont úgy, ahogy a valóságban is, mert észre sem veszi az ember és már ott ül a karácsonyfa mellett, pedig még csak most bontottuk le a tavalyit. Repül az idő. Az első hétvégén volt egy lánybúcsús fütyi, egy fotós-mérnök pár esküvőjére torta, kamion, rendőrautó és 2 Villám McQueen. A rendőrautó azért lett rajzfilmfigura-szerű, mert 1 helyre ment a villámmal és nem akartam, hogy a gyerkőcök esetleg összevesszenek azon, hogy a másik tortája miért meseszerűbb, ezért így oldottam meg a problémát, mielőtt az egyáltalán életbe lépett volna. Most pedig beszéljenek helyettem a képek:

Augusztus második hetéhez érkeztünk.Szintén az esküvő volt a meghatározó esemény ezen a héten is. Poénos, elegáns... Game over-es torta, már vártam, hogy jöjjön valaki, aki egy poénos tortát kér esküvőre és ezt megcsinálhassam, aztán jött valaki és kifejezetten ilyet kért, úgyhogy örültem neki nagyon. :-D
2 emeletes, virágos-nászpáros, kálás elegáns, narancssárga elegáns, mind esküvői torta. Teniszütő, ami igazi kihívás volt számomra, főleg ezt a képet ráfesteni, de azt hiszem elég jól megoldottam. Újabb kihívás ugyanazon a hétvégén egy pár torna vagy inkább tortacipő XD. Ismételten egy lánybúcsús torta és a végén 2 gitár.



Augusztus harmadik hétvégéjénél járunk. Kicsit alábbhagyott az esküvői torta dömping, amit nem is bántam, mert már kezdett kicsit sok lenni a rózsa mindenhol. :-D
Itt a születésnapi ünneplések voltak a jellemzőek.
Elsőként egy évfordulós torta, aztán lila szülinapos, Mickey egér, Royal vodkás üveg, 5.
Egyre több különleges dolgot gyártok, aminek tök örülök, mert mint említettem néha be tudok sokallni a virágoktól, ezek a különlegesebb és festett torták az én világom, nem pedig a szirom tekerés.
Na, de lássuk ezt a gyűjteményt is.




El is értem bejegyzésem utolsó részéhez, mikor is az augusztusi hónap utolsó hetének termését tárom elétek. A sort egy testépítős torta nyitja, amitől be is rezeltem, mert az eredeti tervben figura lett volna, de én nem vagyok nagy figura gyártó, ezért inkább festés lett a vége. Aztán megalkottam életem első torta lófejét. Szintén egy félős torta, de már a faragásnál láttam, hogy elég lófej alakja lett és innentől kezdve nem lehet elrontani, nem is tudtam XD Na, jó ez kicsit nagyképűen hangzott, de igaz :-D
Aztán jött egy barna mackó, egy fekete pókemberes és egy olyan téma, amit már régóta várok, de még csak most jött el az ideje, hogy elkészítsem, ez pedig valami, ami kapcsolatos Harry Potterrel. Elég széles témakör, de a lényeget próbáltam megragadni. A heti és egyben augusztusi utolsó torta pedig Eperke. 




A következő bejegyzésemben már a szeptemberi alkotásaimmal találkozhattok, addig is jó olvasást és nézelődést!
Köszönöm, hogy benéztél!

4 megjegyzés:

  1. Az összes szép, de a kedvencemeim:
    a hófehér (2.)
    a kör alakú narancs virágos az idézettel (az csodaszép)
    a Barbie-s, az nagyon ötletes
    a Game Over-es meg
    a gyúma Gyuri szülinapos nagyon vicces
    az utolsó, pedig nagyon cuki
    az utóbbi kettöre is te festetted a mintát???
    Nagyon ügyi vagy!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia Drága Weddingses társné! :)
    Jól le vagy maradva!
    Hiába nézlek rendszeresen... :D
    Ui:
    Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a kedves szavakat!

    Igen, a mintákat én festettem. Más nem nyúlhat hozzájuk XD
    Na, jó néha a páromnak odaadom az ecsetet, mert annyira lelkes, hogy hagyom kicsit szárnyalni. :-D

    Tényleg nagyon el vagyok maradva, de pont azért jöttem ma, hogy bepótoljam a lemaradást, úgyhogy képözön fog következni.

    Boldog új évet! :-*

    VálaszTörlés
  4. Írnék én ha valaki nem tiltja le a blogomat és még vissza sem tudom állítani!!!!!!!!!
    áááááááááááááááááááááááááááá.....

    VálaszTörlés