2011. július 11., hétfő

Június 3. felvonás

Már megint jó kis hátrányban vagyok saját magamhoz képest, pedig már csak 2 hét lemaradásom volt. :-D
Június 3. hetében járok éppen e bejegyzés szerint.
A hétvégi első torta egy újdonság, ilyet még nem csináltam, de az az igazság, hogy már vártam, hogy valaki ilyet kérjen. A téma facebook. Gondolkoztam, hogy milyen is legyen, de aztán nem bonyolítottam túl és a facebook logót csináltam meg.
A második egy playboy nyuszi. Végre be tudtam burkolni egy darabban, vagyis nem szakadt ki a fülénél a cukormáz. Pedig már előre feltettem egy darabot a fülek közé, de mikor legnagyobb meglepetésemre szépen tudtam burkolni, akkor kivettem onnan. De szokták mondani, hogy gyakorlat teszi a mestert. :-D
A harmadik a sorban egy olyan torta, amire azt mondták, hogy Kaká legyen rajta. Okozott egy kis fejtörést, mert ugye nekem nincs felszerelésem ostyaképek készítéséhez és nem is tervezem beszerezni. Arra gondoltam, hogy mivel ecsettel dolgozom, ezért keresek egy karikatúrát róla és azt biztos fel is tudom festeni rá. Sikeresen találtam egyet a neten, ami első látásra megtetszett és azt hiszem elég jól vissza tudtam adni.
Következett egy nyitott könyv. Az előző héten is volt egy, tehát tudtam már gyakorolni ebben a témában. Semmi nehézség és gond nem adódott. Talán annyi, hogy ebben a melegben rettenetesen izzadnak a torták és a betűim kicsit elmosódtak.
Az utolsó a héten egy emeletes torta ballagásra. Itt konkrét elképzelés alapján dolgoztam, mert mondták, hogy olyan színe legyen, mint a fodros torta és a fehér virágok úgy menjenek rajta, mint az előző emeletes tortáimon. Azért vagyok ilyenkor egy kicsit berezelve, mert nem biztos, hogy újra ki tudom keverni a színeket, amiket egy másik tortán látnak. Itt azért elég jól megoldottam, úgyhogy sikerült.
Íme a fotók:






2011. július 9., szombat

Díj hegyek, hova legyek... :-D

Éppen végeztem a hétre, ezért leültem frissíteni, de újabb díjjal örvendeztettetek meg, ezért úgy döntöttem, hogy összeszedem az összeset, amit eddig kaptam, csak hagytam kallódni a kommentek között és egy csokorba gyűjtve írok róluk. Na lássuk csak mik is vannak itt:

Az első szintén egy kis gyűjtemény Adryenntől




Aztán itt egy újabb díj BarBitól és Marisztól


Végül, de nem utolsó sorban, pedig feketepillangótól


Nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek! Örülök, hogy olvastok, hogy követitek a blogomat. :-D

A későbbiekben is igyekszem hasonló szépségeket alkotni és mint mindig, ha valaki hozzám fordul segítségért, én nagyon szívesen adok ötleteket, tippeket.

Közös szabály mindegyiknél, hogy írni kell róla a blogban, amit most meg is tettem és meg kell köszönni azoknak, akiktől kaptam, azt hiszem ennek is eleget tettem, valamint értesíteni kell az általam díjazottakat, kipipálva. Egyedül utolsó díjnak nincs semmilyen szabálya, ezért azzal fogok élni.

Mivel ezek a díjak már végigjárták, szinte az egész blogos társadalmat, ezért én felrúgok minden szabályt és csak egyetlen embernek adom tovább őket, mert nagyon lelkes "újonc" és szeretném, ha ilyen lelkes lenne a továbbiakban és gratulálok a munkáihoz, ez a kis díjturmix pedig remélem lelkesíteni fogja a továbbiakban. Nagyon ügyes, ezért abszolút megérdemli, hogy őt is megjutalmazzuk. Akinek tehát a díjat tovább küldöm , ő nem más, mint Audrey