2011. május 8., vasárnap

Elrohant az április is

Még csak most írtam meg az első áprilisi bejegyzésemet, de már tova is repült ez a hónap. Látszik a forgalmon is, hogy kezd bejönni a jó idő, jönnek a lagzik, a ballagások és minden egyéb jeles esemény, amire tortát kell alkotni. Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Örülök, mert szeretem ezt csinálni és mióta megvan a kis szerelmem, vagyis Airbrush úrfi, azóta teljesen beleszerelmesedtem a festékszórózásba. Azt leszámítva, hogy minden egyes használat után rohanok a fürdőszobába és megnézem, hogy az arcom milyen színű és kénytelen vagyok orrot is fújni, hogy a beszippantott festék kijöjjön onnan, szóval ennek ellenére úgy örülök neki, mint egy kisgyerek. :-D
Másrészről viszont sírok, mert ilyenkor aztán semmi másra nincs időm, meló után hazajövök, nekiállok tortázni aztán késő este beesek az ágyba és ez folyamatosan ismétlődik. Egy idő után pedig átváltok zombi-üzemmódba és hulla vagyok. De, ahogy szokás mondani addig kell ütni a vasat, amíg meleg.
Már megint elő kell venni a naptáramat, hogy követni tudjam saját magamat, mert ugye a tavaszi lustaság, ami erőt vett rajtam, arra kényszerített, hogy elmaradjak a blogolással. Ha végiglapozom a könyvecskét, akkor bizony azt látom, hogy a mostani hétvégével együtt  4 hétvégéről nem tettem említést. Na, de most sem fogok mindről :-D Inkább 2 részletben tárom elétek a munkáimat, mert a mostani hétvége megér egy külön bejegyzést, annyit dolgoztam.
Tehát kezdjük április közepén. Külön nem is írnék kommentet a tortákhoz, mert hosszú lenne a bejegyzés, inkább a tessék-lássék elvet alkalmazva a szemet kápráztatom el és nem az agyat terhelem le.
Jöjjenek az áprilisi elmaradt művek:









5 megjegyzés:

  1. Ezek mind-mind hihetetlenül szépek! Hú, nagyon profin airbrush-olsz!!! Szuperjók!

    VálaszTörlés
  2. Ó, az a kis tigris nagyon édes!!!

    VálaszTörlés
  3. Egytől-egyig mindegyiket imádom! :)

    VálaszTörlés
  4. Nem kevés, és még nincs vége? :) Kemény meló lehetett. Nagyon szépek lettek, látom sok a focirajongó. :) Az én kedvencem az áramos pali, nem egy átlagos torta, hihetetlenül ügyes vagy!!!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen mindenkinek!
    Még nagyon messze állok a profi airbrusholástól, ezeknek a tortáknak a nagy része ecsetes. Majd a következő bejegyzésemben lesznek többen.
    Igen Noémi, a kistigrist én is nagyon szeretem, olyan cuki :-D
    Az áramos pali is nagy kedvenc, elég egyedi darab, de ez a lényeg, mert hát melyik cukrászdában kapni ilyeneket?! XD

    VálaszTörlés