2011. június 18., szombat

Június első hete

Az előző bejegyzésemhez van hozzáfűznivalóm. Szóval a bon-bonkáim nem törtek el a kiszedésnél, viszont mindegyiknek lejött az alja, amit gyorsan orvosolni kellett még csokival. Megígértem, hogy fotózom is, de azt természetesen elfelejtettem :-D
Azt leszámítva, hogy lejött az alja egész jól ment az első próbálkozás és már ki is néztem a következő finomságot, amit biztosan el fogok készíteni.
Na, de most térjünk vissza a tortákhoz. Ugye jó alaposan le vagyok maradva és így nálam most még csak június első hete van. Igen termékeny ez az időszak és elég fáradt is vagyok már, főleg mert odakint elég meleg van és a torták is próbára tesznek most rendesen, mert ha kiveszem a hűtőből, azonnal izzadni kezd a cukormáz, amit a díszítésnél problémát okoz.
Rögtön 8 tortával indítottam a hónapot.
Az első egy esküvőre készített torta. A fejemben valahogy jobban nézett ki az egész, de most valahogy nem tudtam kifesteni az elképzelésemet.
Ráadásul a telefonomat is szervizbe kellett adnom és egy számomra új készülékkel fotóztam, későn jöttem rá, hogy lehet nagyobb felbontású képeket is csinálni vele és pár tortáról nem tudtam valami frankó képeket csinálni. Na, de ez van.
A második a sorban egy tűzpiros Ferrari, ami majdnem tökéletes lett, de én azt a hibát találtam benne, hogy alakra szerintem jobban hasonlít egy Porse-ra, mint egy Ferrarira. Ezen kívül nem tudok belekötni, szerintem jó lett. Ritkán mondok ilyet a saját munkámra, mert ugye én vagyok a legnagyobb kritikusom. :-D
Aztán az a torta, aminél beizzíthattam a festékszórómat (imádom :-D )
Kutyás torta.... Futottunk egy pár kört a megrendelővel, mire kialakult, hogy mi is legyen rajta. Elég hosszadalmas folyamat volt, mire a hőségben rá tudtam varázsolni rendesen  a képet, de végül én győztem és a kutya ott volt. Igaz, hogy ugye a hűtőből kivéve azonnal megizzadt és attól féltem, hogy összefolyik az egész kép rajta, de szerencsére épségben célba érkezett, úgyhogy megnyugodtam.
Hello Kittyt majdnem kifelejtettem a sorból, de ő is kapjon helyet a szövegben. :-D
Fele ilyen fele olyan torta, vagyis mentő-tűzoltó és ráadásul volt még egy másik tűzoltó autó is a sorban, amire olyan kevés időm volt, hogy későn jöttem rá arra, hogy ott rontottam el, hogy nem faragtam meg az elejét, de ugye mikor már burkolva volt nem nyúlhattam hozzá az idő szűke miatt.
Végül, de nem utolsó sorban jön egy traktorta, ami áldozatul is esett a nagy melegnek. A hátsó rész összeállítása során igen érdekes dolog történt, ugyanis önálló életre kelt a torta és elkezdett szétcsúszni, már majdnem sírva fakadtam közben, annyira nem tudtam mit kezdeni a problémával, mert nem akart megállni. Végül egy egész köteg hurkapálcát beleszúrtam és bevágtam a fagyasztóba. Kis idő múlva kivettem és örömmel nyugtáztam, hogy megállt a mozgás, de burkolás után akkor is látszott rajta, hogy mi történt és ezen sem tudtam már javítani.
Sajnos ilyen bakik becsúsznak az ilyen melegben, de hát kell egy kis izgalom....


 
 
 
 

3 megjegyzés:

  1. Nagyszerűek a tortáid, főleg a festettek! Nekem a kutyás a kedvencem.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ügyes vagy Noémi, szépek lettek! A betüidtől még mindig el vagyok ájulva, annyira szépek! Gratula :)

    VálaszTörlés